A 2010-es 2,9 százalékos nettó profitrés az idén 1,4 százalékra zsugorodik, ami - Giovanni Bisignani, az IATA vezérigazgatója szerint - már inkább adománynak tekinthető, mint valamely ipari tevékenység hozadékának. Az IATA 2010-re 16 milliárd dolláros légitársasági összprofitot vár, kissé megemelte tavaly decemberi 15,1 millió dolláros előrejelzését, miközben az idei évre már csak 8,6 milliárdos nyereséget valószínűsít, 9,1 milliárd dolláros korábbi előrejelzésénél is kevesebbet. A 230 légitársaságot tömörítő szervezet az idei évre 594 milliárd dolláros légitársasági bevételt vár globális szinten, a 2010-es, várhatóan 552 milliárd dollár körüli bevételt követően. Becsléseinél az idei évre 96 dolláros hordónkénti olajátlagárral számol, a tavalyi 79,4 dollár után. Ennek következtében az iparági üzemanyagköltség globális szinten 166 milliárd dollárra nő az idén, a tavalyi 139 milliárd dollárról. Ez azt jelenti, hogy a 2010-es 26 százalék helyett az idén már 29 százalék lesz a légitársaságok költségeiben az üzemanyag aránya, jósolja a IATA. Ugyanakkor az erősödő világgazdasági konjunktúra növeli az utazási kedvet, és ez az idén várhatóan 5,6 százalékkal emeli az utasszámot, a légi teherszállításban pedig 6,1 százalékkal növeli a légi úton továbbított árumennyiséget. Tavaly decemberben a IATA még azzal számolt, hogy az utasok száma csak 5,2 százalékkal emelkedik az idén, és 5,5 százalékkal bővül a légi teherforgalom.
Megfeleződik az idén a légitársaságok profitja az előző évhez képest, mivel az emelkedő olajárak felemésztik az erősödő keresletnek köszönhető bevételnövekedést - jósolja a Nemzetközi Légiforgalmi Szövetség, a IATA.
Címkék: légiközlekedés iata
Szólj hozzá!
A bejegyzés trackback címe:
https://repuleshirek.blog.hu/api/trackback/id/tr122704483
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Nincsenek hozzászólások.